Piramis Rajongói Club
Menü
 
Linkek
 
Óra
 
Hírek
Hírek : Koncertajánló

Koncertajánló

Beus  2006.09.09. 23:29

Az együttes története 1982-ig nyúlik vissza, ekkor alapította Egerben négy középiskolás diák...

"TEAM ROCK BAND
Az együttes története 1982-ig nyúlik vissza, ekkor alapította Egerben négy középiskolás diák. 1983-tól a zenekar már Team néven lépett föl különböző iskolai és ifjúsági rendezvényeken. A repertoárt ekkor főleg instrumentális szerzemények (Shadows, Ventures) alkották. 1985-ben énekes, majd `86-ban billentyűs csatlakozott a bandához. Ez a felállás adott lehetőséget a váltáshoz: tradícionális hardrock-ot kezdtek játszani, mely irányzat mellett a mai napig is makacsul kitartanak. A zenélést elsősorban hobbinak tekintik, bár ennyi idő után - munka és család mellett is - már jóval több annál Rock-klubokban, motoros találkozókon (pl. Sirok, Kunhegyes), különböző fesztiválokon való részvételre kapnak meghívást, melynek szíves-örömest tesznek eleget.
Műsoruk elsősorban a nagy klasszikusok, mint Deep Purple, Santana, Uriah Heep és más hasonló zenekarok szerzeményeiből áll össze, de természetesen helyet kapnak az ismert magyar, és nem utolsó sorban - a saját nóták is. Az említett formációk neve, számaik interpretációja, nem kis feladatot ró a zenészekre; ugyanis a nóták hiteles, minőségi színvonalon való megszólaltatása, ugyancsak embert próbáló feladat. Kósa Zsolt énekhangja a magasabb régiókat komoly sikerrel ostromolja, de egy-két oktávval lejjebb is magabiztosan intonál. A Bajzát testvérek közül Ferenc a szólógitárt kezeli, fekete Les Paul Gibsonja segítségével igencsak dörgedelmes riffekre és szólókra képes. Zsolt hangszere az orgona, melynek - túlzás nélkül állítható- hogy szerelmese. Nagyobb bulik alkalmával előkerül az M-3-as Hammond (természetesen a hozzátartozó Leslie-vel), hogy szuggesztív játékával örvendeztesse meg a rock közönségének szívét. Erdélyi Csaba bőgős tekintélyt parancsoló, emberes alkatával szobor mereven áll a színpadon, öthúros Peavey C5-ével, precíz, pontos alapokat biztosít. A Premier dobok mögött a zenekarhoz nemrég csatlakozott Csikós Csaba ül, aki technikájával, dinamikus hangszerkezelésével, joggal tarthat igényt a géppuskakezű becenévre. A két Csaba tökéletes ritmusszekciót alkot. A tagok között - az elhivatottságon túl -kitűnően működik a csapatszellem (a név kötelez!!) Kell ennél több egy igazi hard-rock csapat fantasztikus megszólalásához?
Válaszul álljon itt néhány fontosabb esemény a zenekar történetéből:
- 1998-ban az Omega - Korg verseny miskolci fordulójában a zsűri különdíja.
- 1999-ben Salgótarjánban a Hangár-fesztiválon második helyezés;
- a jászberényi VII. Jászsági Rockfesztiválon harmadik helyezés, melynek eredménye képen a Magyar Rádió 8-as stúdiójában, egy demó anyag rögzítetésére nyílt lehetőség.
- 2000-ben a jászberényi VIII. Jászsági Rockfesztiválon az első díjat a Team nyerte.
A lelkesedés, a lendület azóta is töretlen. A dobos posztján történt többszöri helycsere után, kialakult a mai felállás, mellyel Team Rock Band néven az ország több városában is nagysikerű fellépéseket tudhatnak maguk mögött. Közülük is kiemelkedő jelentőségű a 2005.október 22-i Radics Béla -Taurus Emlékkoncert.
Az együttes célja minél több koncertezés, valamint egy saját album megjelentetése.

Hegedűs István"

 
Club

Szeretettel Üdvözlünk Minden Kedves Piramis Rajongót!

 
Felhasználók
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Számláló
Indulás: 2004-05-01
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA